Rólunk írták

Rólunk írták

Kirándulás Taljánországba

(...) Kirándulásunk negyedik napján Velencébe látogattunk, ahol a lagúnák városa mellett három szigeten is jártunk. Burano szigetén csodálatosan szép csipkéket készítenek, Murano üveggyártásáról híres. Itt megcsodálhattuk egy mester munkáját, aki előttünk pár perc alatt készített el egy palackot, majd egy ágaskodó lovat üvegből. Velencében a Szent Márk tér nyüzsgő tömege fogadott bennünket, megcsodáltuk a Szent Márk templomot, Velence egyik jelképét a Campanilét , a harangtornyot. Megnéztük a Dózse palotát, a Sóhajok hídját, amely a törvénykező teremből vezetett a tömlöcbe, s innen kapta a nevét. Láttuk a Canal Grandet, hiszen a város főutcája, de minden utcája és zuga vízi út, melyen gépkocsiként gondolák , motorcsónakok közlekednek...

Olaszországi kirándulás

A Község Önkormányzata részére biztosított Észak - Olaszországi út résztvevői nevében szeretném - vis maior miatt kissé késedelmesen - megköszönni a kedvezményes utazási lehetőséget.
Az idegenvezető részéről rendkívül magas színvonalú, korrekt idegenvezetésben, a csoport igényeit messzemenőkig figyelembevevő gondoskodásban volt részünk, amit ezúton is köszönünk.
Megköszönjük a két autóbusz vezető biztonságos munkáját, segítőkészségüket.
Településükön az önkormányzat évente 10 alkalommal ad ki újságot, Tükör címmel.
Az újságot minden háztartás számára ingyenesen biztosítjuk...

Olaszországi kirándulás

A május hónap, számomra kicsit a legnehezebb hónapok egyike. Ebben a hónapban kell a legtöbb bevallást, beszámolót készíteni. Ezért igyekszem mindig úgy irányítani a munkáimat, hogy jusson pár nap kikapcsolódásra, feltöltődésre. A vállalkozók bálja szervezésekor említette meg nekem Piroska, hogy nincs-e kedvem egy olaszországi kirándulásra.
Gondolkodás nélkül azonnal igent mondtam. Ez az, amire gondoltam feltöltődés gyanánt.
A szervezést az önkormányzat végezte. Egy értesítést kaptunk a miskolci székhelyű Adria Holiday Utazási Irodától, hogy ebben az évben kedvezményes utazási lehetőséget "sorsolt" ki számunkra...

Bibionei kirándulás

A 2006. szeptember 27 - október 01-i Bibionei kirándulás megtörtént. A Szakkórház szakdolgozói nevében szeretném megköszönni közreműködésedet és segítségedet a lebonyolításban.

A kolléganőim kiválóan érezték magukat, mindenki élménydúsan érkezett haza. A sofőrök pontossága, segít?készsége példaértékű volt. Az idegenvezető történelmi, lexikális tudása kiemelkedő. A csoport tagjai annak ellenére, hogy az ország különböző részeiből tevődtek össze a kirándulás végére összeforrott csapattá alakult.

Párizsi kirándulás

Még csak most érkezek írni neked néhány sort a párizsi tapasztalatokról. Köszönünk mindent, remekül sikerült az utazás, sok minden belefért, kellemes időnk volt, majd csak az utolsó napon melegedett fel az idő. Az idegenvetőnk nagyon felkészült, mindenkit elbűvölt tudásával, helyismeretével, és mindezeken túl kedves és türelmes is volt. A társaság jól megvolt egymással, a fiatalokkal nem volt semmi baj, ha adódott is valami az nem velük volt kapcsolatos. Csak dicsérni tudok mindent, a buszvezetőket is természetesen. Remélem, hogy lesznek még közös dolgaink, minden jót kívánok!

Kellemes élménnyel tértünk haza "Erdélyországból"!

Utazási irodájuk szervezésében 2006. július 10 - 14 közötti időpontban nyugdíjas csoportunk Dél - Erdélyi utazásban vett részt. Ezúton a 46 fős elsősorban nyugdíjas utastársaim nevében szeretnék köszönetet mondani a jól megszervezett programokért.
Elégedettek voltunk az idegenvezető minden igényt kielégítő színvonalas tájékoztatásával, a két buszvezető nagyszerű, segítőkészségével, kiváló biztonságos vezetésével. Utasaink így jól érezhették magukat, sok szép, kellemes élménnyel tértünk haza "Erdélyországból".

Bibione

Ezúton küldöm a kirándulásról a sok pozitív visszajelzést: nagyon jól éreztük magunkat, minden szempontból elégedettek voltuk: idegenvezetőnk nagyon kedves, türelmes jó humorú. Maximálisan kitett magáért, ha lehet legközelebb is, vigyen minket magával.
Sofőrök balesetmentes fuvarozással járultak hozzá utunk kellemesebbé tételéhez. A kihelyezett idegenvezető gondoskodott arról, hogy mindenki jól érezze magát. Remélem lesz még hasonló lehetőség - szeretnénk igénybe venni.

Minden jót kívánok - eredményes munkát a továbbiakban!

Élménybeszámoló az olaszországi útról!

2006. augusztus 23-30.-ig valódi csodákat éltem át Itália földjén. Már az is csoda volt, hogy eljuthattam erre a varázslatos túrára. A latin órák hangulata óta vágyódtam e kultúra bölcsőjét látni. Minden képzeletemet felülmúlta a valóság.
Az első gyötrelmes éjszaka után kárpótolt minket a patinás Padova. Idegenvezetőnk sziporkázó tudása lenyűgözött. Szakmáját m?vészi szintre emelte. Anekdotákkal, legendákkal tette érdekessé a tényeket. Szent Antalról is sokat mesélt. Ő a gyermekek védőszentje. Bazilikájában, egy szentélyben helyezik el az égbe költözött gyermekek fényképét, hogy őrködjön felettünk. Ha ezt tudtam volna, drága kis unokám képét is idehoztam volna, így imában kértem oltalmát.

Székelyföldi kirándulás

Az Irodájuk szervezésében székelyföldi kiránduláson vettem részt 2007. 18. - 22. időtartamban.
Ezért keresem meg soraimmal Önöket, hogy a szép élményekért köszönetemet tolmácsoljam. Örömmel tölt el, hogy csodálatos helyekre jutottam el egy gazdag és gondosan megszervezett program keretében.
Kérem továbbá átadni köszönetemet a kedves, udvarias csoportvezetőnek a sokoldalú gondoskodásért, segítségért, és nem utolsó sorban a busz vezetőinek a biztonságos, kényelmes utazásért, tisztaságért.
Nyugdíjas lévén kedvező volt számomra a részletfizetési lehetőség is...

"Feledhetetlen utazást szerveztetek számukra!"

Sziasztok!

Szeretném megköszönni az iroda minden dolgozójának a fáradtságos munkátokat azért, hogy egy feledhetetlen utazást szerveztetek számukra. Minden remekül sikerült, még az idő is szinte tökéletes volt. Nem tudok semmire panaszt tenni, mert az apróbb kis galibákat kiküszöböltük, nagyok meg nem voltak.
Az idegenvezetőnk is jól szervezett mindent, ügyesen, türelmesen.
Mégegyszer köszönök mindent. Mindenkinek kellemes nyarat és jó pihenést kívánok.