Rólunk írták

Rólunk írták

Montenegró, a Balkán-félsziget ékszerdoboza

2014.08.31.-09.07.

Csodálatosan kellemes utazáson vehettünk részt az Önök jóvoltából. melyet ezúton is nagyon szépen köszönünk!

Először is: Montenegróban 4-5 évvel ezelőtt jártam és azóta hatalmas fejlődésen ment át: egységesebb, tisztább, természeti szépsége és épített öröksége pedig változatlanul csodálatra méltó.

Minden rendben volt az utazás körülményeivel és a személyzettel is beleértve nagytudású idegenvezetőnket, akihez tavaly már volt szerencsénk és most is fáradhatatlanul menedzselte csoportunkat és széleskörűen tájékoztatott bennünket.

A szállás kiemelkedően jó minőségű és az étkezéssel is meg voltunk elégedve.

Kevesebb eső is elég lett volna de erről igazán csak az Égiek tehetnek, nincs beleszólásunk.

Összességében: jó hangulatú emlékezetes utazáson vehettünk részt, köszönjük szépen!

Üdvözlettel,

M K.-né

Felvidéki barangolás

2014.07.15.-18.

Évek óta az Adria Holiday Utazási Iroda szervezésében teszünk kirándulást Kunszentmártonból. Idén a Felvidékre látogattunk, a változatos programból kiemelem Betléren a pazar berendezésű Andrássy kastélyt, Lőcsén a Városházát, Kassán a Szt. Erzsébet székesegyházat.

A sok látnivaló és élmény közül felejthetetlen -szemerkélő esőben- a Dunajec folyón való tutajozás.

Idegenvezetőnk szakmai felkészültsége, figyelmessége példaértékű, ugyancsak dicséret illeti gépkocsivezetőnket, aki kényelmes utazást biztosított körutazásunk során, egyéniségével jó hangulatot teremtett.

A magam és csoport nevében megköszöm az Iroda Vezetőjének, külön Bettinának a lelkiismeretes, pontos szervező munkáját.

                                                                                          Tisztelettel: Sz. S-né

Napfényes Itália

2014.05.22.-26. 

Kedves Vadásziné Sziman Zita!

Kollégáim és én magam is szeretnénk megköszönni Ön és munkatársai munkáját az olaszországi úttal kapcsolatban.

Mindenki elégedett volt a szállással, a fogadtatással, az idegenvezetéssel, a sofőrökkel, a busz állapotával és nem utolsó sorban az Ön szervezői tevékenységével.

Kérem, hogy a későbbiekben is tájékoztasson a lehetőségekről, mert már tervezzük, hogy az idén még egy alkalommal jelentkezünk hasonló útra.

Üdvözlettel

M. Sz.

Hétvége Lengyelországban

2014.05.16.-18.

Nagyon jól sikerült kirándulás volt. / Esőt leszámítva, de azt nem lehet kiszámítani. / A csoport jól érezte magát. Szállás, utazás rendben volt. Köszönjük az idegenvezetőt és a két gépkocsivezetőt is. Korrektek, udvariasak, segítőkészek voltak. A busz tiszta, kényelmes volt.

Elégedetten jöttünk haza. Amennyiben a jövőben utazunk ismét Önöket választjuk.

Köszönjük a segítségét. Kívánunk Önnek és az iroda dolgozóinak jó egészséget, további jó munkát.

Tisztelettel a nyugdíjasok nevében: M. I.-né

7 nap alatt London körül április 11 - 18

Kedves Eszter!

Nagyon jól sikerült az angliai utunk. Nem volt telezsúfolva programokkal, mégis nagyon sok mindent láttunk. Bepillantást nyerhettünk az ország életébe, a családoknál való elhelyezés miatt kicsit úgy éreztük, mintha mi is odatartoznánk, részesei volnánk a mindennapoknak.

Nagyon jó volt a magyarországi szervezés, érezhető a szervezésben a tapasztalat, Eszter hozzáállását pedig végig az emberség és a maximális együttműködés jellemezte.

Nagyon köszönjük M.J. idegenvezető profinak nevezhető munkáját is, alapos tudással rendelkezik, akkor és annyit mond, amikor és amennyit kell. Végig levette a vállunkról a gondot. Segítőkész, tud bánni a gyerekekkel, meg tudja oldani az éppen fölmerülő kisebb-nagyobb problémákat. Külön köszönöm neki, hogy a beteg kislánnyal pillanatok alatt a kórházba értünk, és végig ott volt, és intézte, amit kellett.

H.Zs.

Balatonfüred

Advent Bécsben

2013.11.30.

Kedves Bettina,

a bécsi út nagyon jól sikerült, mindenki nagyon elégedett volt. Amit egy nap alatt látni lehet, azt mindent megnéztünk. Az idegenvezető segítőkész és nagyon felkészült volt. A gyalogos séta útvonalát nagyon hozzáértően tervezte meg, a hallgatók igen sokat tanultak.  Csak a legjobbakat tudom írni. Mi biztosan fogunk utazni még Önökkel, és másoknak is ajánljuk aaz irodát.

Üdvözlettel: B. G.

Advent Burgenlandban

2013.11.30.

Kedves Bettina!

Természetesen minden rendben volt az utazás alatt. Nem merült fel semmi probléma a busszal sem, és a személyzettel főleg nem.

Tünde idegenvezetése tökéletes volt, olyan információkat tudtam meg, amit eddig más idegenvezető nem ismertetett :)

Szép volt miden helyszín a karácsonyi készülődés miatt, elegendő volt az idő is, a két kicsi forgatagban való időtöltésre. Éppen ezért választottuk, mert hangulatosabb, másabb mint a bécsi zsúfoltság, jobban van idő a részletekre figyelni, és élvezni.

Talán egy észrevétellel élnék:

A csokigyár program nagyon kecsegtető az utasoknak, de annyi iroda ajánlata tartalmazza, hogy iszonyatos tömeg van és sorban állás, ami évekkel ezelőtt még nem tapasztaltam.

De hangsúlyozom tényleg nem volt gond nálunk ezzel, mert többen tudták, hogy ez új helyzet, régen nem volt ennyi ember, és népszerűsítettük ám a bent lévő termékeket, így alig várták a kóstolást és vásárlást a társaink.

Úgy fejeztük be az utat, hogy már a jövő évi adventi utat tervezgették az útitársak, ennél jobb visszaigazolás nem kell, azt hiszem. :)

További eredményes munkát kívánok az elkövetkező évben is, és Békés Karácsonyi Ünnepeket.

Üdvözlettel:     H. Gy.-né

                    

Advent Burgenlandban

2013.12.14.

Tökéletes volt az út és az idegenvezető is. A Haydn házban korhű ruhában fogadott bennünket a tárlatvezető, aki színesen, élményszerűen ismertette a zeneszerző életét, munkásságát. Kár lett volna kihagyni!

A kastélyt átrendezték, de lényegesen tartalmasabb, a tárlatvezetés is kiváló. A karácsonyi vásár a díszteremben és 1-2 helyiségben volt, sok érdekességgel. A városban nem volt zsúfoltság, kényelmesen lehetett sétálni, borozni stb. Igaz, hogy a dekorációja is eltér a megszokottól (Bécs, Mariazell, Graz)de itt a kastélyra épül minden. Az viszont szép kívül és belül is. Adventi fényekben még szebb volt. Így az Adventi vásárral tökéletes program ebben az időszakban!

délelőtt Rust városa is jó döntés. Kiegyensúlyozott tempóban, megfelelő egészségügyi szünetekkel, elegendő látnivalóval összeállított program volt.

A csokigyárnál iszonyatos tömeg volt, (de sokan vásároltak)ezt sem venném ki. 

Köszönjük a szép utat! A további együttműködés reményében kellemes karácsonyi ünnepeket és eredményekben gazdag boldog új évet kívánok! S.-né V. K.

London

2013.09.21.-28.

Kedves Eszter!
Nagyon jól éreztük magunkat a kiránduláson, minden kiválóan alakult, még az időjárás is kedvezett nekünk.
A diákok és a velünk utazó kollégáim is elégedettek voltak a programokkal, a szállással, a busszal, mindenkinek tetszett a kötött programok és a szabad idő aránya, nagyon élveztük az utazást. Már több szülői köszönetet kaptam e-mailben.
Külön szeretném elmondani, hogy Juditot mindenki megszerette, a gyerekek Sunshine néninek hívták (az idegenvezetői virág után), a kollégáim is kiemelték, hogy milyen pontosan tudja, hogy mikor, miről és mennyit kell és lehet elmondani a gyerekeknek. (Érezhető a munkáján a pedagógusi rutin.) Judit tényleg mindent elkövetett, hogy jól érezzük magunkat. Ugyanezt mondhatom a sofőrökről is. Eszter, Önnek is szeretném megköszönni a sok munkát, azt, hogy az aggodalmaskodó kérdéseimet is türelemmel kezelte, a türelmét az utolsó körökben történő gyors változásokkal kapcsolatban (pályázati fizetések, jegy előrendelés stb.),és hogy az iroda kötbér mentesen elfogadta a lemondásokat.
Jó érzésekkel zárjuk ezt az utazást, és a jövőben is meg fogjuk keresni az irodát, ha utat szervezünk.
Üdvözlettel:
E.H.

 

Napfényes Itália

2013.09.16.-20.

Tisztelt Utazási Iroda!

Nem töltöttünk ki nyomtatványokat, mert megszerettük volna beszélni a tapasztaltakat.
A nyugdíjasok egyöntetű véleménye, hogy nagyon jól éreztük magunkat, szívesen igénybe vesszük máskor is
az iroda szolgáltatásait. Nem pontozunk, hanem írásban tesszük meg észrevételeinket.

1./ Szállás:kellemes volt, egyetlen megjegyzésünk az, hogy ágyneműt kellett vinnünk. Plussz csomag.
Köszönjük , az elhelyezés is tökéletesen sikerült.
2./ Étkezés: senki nem maradt éhen, mindent megoldottunk, de az üzletek már zárófélben voltak és a választék
elég gyér volt. ./pl. kenyér, péksütemény./
3./ Programok: nagyon jól voltak összeállítva, viszont nem volt előnyös, hogy napokra volt beosztva mert volt aki
ragaszkodott a leírtakhoz. Nem volt összhang, hogy melyik nap hova menjünk. A szavazáskor határozottabbnak
kell lenni ilyen esetben.
4./ Idegenvezető: kedves és figyelmes volt mindenkivel, nem tett különbséget senkivel. Volt 1-2 akadékoskodó
de udvariasan megoldotta.. Igazán felkészült volt, néha még többet is megtudtunk az adott helyről, mint amire
számítottunk. Érdemes volt megfogadni a javaslatait.
5./ Autóbusz: tiszta, kényelmes, az elhelyezésünk is tökéletes volt. Csoportunk nem talált kifogásolni valót.
6./ Gépkocsivezetők: kiváló sofőrök , de olyanok, mint a "néma leventék". Igaz, hogy az útra kellett koncentrálni,
de csak annak, aki vezetett. Biztos nem akartak zavarni bennünket, vagy elvenni az idegenvezető kenyerét.
A legnehezebb utakat is bravúrosan oldották meg. Tökéletes biztonságban éreztük magunkat.
7./ Szívesen utazunk más közeli országokba is, de leginkább saját országunk ismeretlen helyeit szeretnénk
még felfedezni. Nem ragaszkodunk a városokhoz, szívesen megyünk érdekes vidékekre is. Attól függ, milyenek
az ajánlatok. Számításba kell már vennünk, hogy az egészségünk és korunk miatt a lábaink fölött már nem mi
uraljuk a helyzetet.
8./ A hírlevelet mi is szeretnénk megkapni, de csak az elő és utószezonra szólót. Ezt azzal indokoljuk, hogy a nagyszülőknek igen komoly feladatuk van a nyár folyamán az unokák felügyeletében.

Ezúton szeretnénk köszönetet mondani az iroda dolgozóinak a türelmes, kedves és megértő munkájukért, mert
nemcsak a munkájukat végezték, hanem emberszámba vették az idősöket mindennemű kéréseikkel.
Köszönjük, hogy az Önök utazási irodájával utazhattunk.

Üdvözlettel a nyugdíjasok nevében! B.-né H. I.