szechenyi-2020

Horvátország

Apartmanok az alábbi régiókban:

Keresés

Nincs találat

Pula

Az Isztria legnagyobb városa, már a Római Birodalom idején kiemelkedő város volt. Ennek köszönhető, hogy az Isztria félszigeten található város látnivalók sokaságával büszkélkedhet.   Egyik legszebb látnivalója a Római Colosseum (nagy) testvéreként ismert  római kori Amfiteátrum, mely háromemeletes árkádos falai szépen megmaradtak.

Már az ókortól kezdve fal vette körül Pula városát, ahová így 10 kapun áthaladva lehetett csak bejutni. Ebből mára már csak az Ikerkapu néven ismert Herkules-és Gemina-kapu maradt fenn. Nem messze megcsodálhatjuk a Sergius – diadalívet, mely szintén a városfal része volt egy időben. Városközpontja gyalogosan is kényelmesen bejárható.

A 17. században a kikötő és a város védelmére épült a pulai erőd, mely jelenleg az isztriai Történelmi Múzeum otthonául szolgál. Az Erőd alatt található a Kis Római Színház, mely az amfiteátrumhoz hasonlóan színházi előadások helyszíne volt a Római Birodalom idején.

A Pula városában nyaralók számára remek program lehet egy könnyed kis hajókirándulás a Brijuni Nemzeti Parkba, melyet egy 14 szigetből álló szigetcsoport alkot. A nemzeti park területén található egy szafari park, dinoszaurusz lábnyomok, valamint a Tito villa.

Pulától 8,5 km-re fekszik, a kavicsos, köves tengerparti nyaralóhely, Medulin.

Pula strandjai

Valkane, Havajka, Sailor, Ambrela, Pjescana uvala

  • legtöbbre jellemző a lassan mélyülő partszakasz

  • garantálják a nyugalmat és a biztonságot

  • főként kavicsos strand található a környéken

  • Kék Zászló elismerő címet vizének tisztaságáért, a környezet és a part védelméért

  • minden strand igyekszik kényelmünket maximálisan biztosítani, így öltözőkabinokat, nyilvános mosdókat, szabadtéri zuhanyozókat helyeztek el a tengerparton

  • játszóvár, kajak, vízi bicikli, éttermek

  • a parton lévő éttermekbe helyi specialitásokat kóstolhat meg

  • mindössze 10km-re található Medulin, lassan mélyülő homokos tengerpartjával

Szórakoztató központok Pula városában

  • Istralandia Aquapark

  • Green Garden  - quad, gokart, paintball

  • Pula Aquarium

  • Golden Sun Casino

Pula eseménynaptár

  • február 18. Nagy álarcosbál – Pulai Karvnevál

  • július 20-23. - Seasplash Fesztivál – zenei fesztivál

  • július 27-29.Valkane summer beach fesztivál

  • szeptember 6-10. - Outlook Fesztivál – zenei fesztivál

 Kirándulások Pula-ban

  • Karnyújtásnyira található Rovinj, Umag, Dvigrad, Opatija, vagy akár a lagúnák városa Velence csodálatos városa.

  • Brijuni Nemzeti Park 16 kisebb-nagyobb szigeteinek meglátogatása egy pihentető hajókirándulás keretében.

  • Népszerű kirándulási hely a Limski fjord, Rovinj mellett.

  • Hazafelé kihagyhatatlan élmény a Tracoskani várkastély vagy az ország fővárosa, Zágráb.

  • Isztria belső falvai mediterrán hangulattal várják.

  • Borkóstoló az Umagi borvidéken.

  • Az ámulatba ejtő Plitvicei tavak Nemzeti Park vízesései sokak kedvencévé váltak.

  • Kamenjak félsziget – kristálytiszta víz, magas sziklák, érintetlen természeti látnivaló

  • Porer világítótorony – Pula városától kb. 20 km-re található, szilára épült világítótorony remek kirándulóhely, sőt még ott alvásra is van lehetőség, hiszen jelenleg a torony aljában apartmanok vannak kialakítva.

Belépők

Plitvicei tavak: 80-110 kuna, főszezonban 110-180 kuna

Pulai Amfiteátrum: 25-50 kuna

Krka vízesés: 90-150 kuna

Brijuni kirándulás: 105-210 kuna

Ajándékok:

Horvátországi nyaralásunk során biztosan szakítsunk időt ajándékok vásárlására is. Jellegzetes ajándék lehet a Pag-szigeti csipke és a samobori kristály, amiket természetesen az ország más területein is megvásárolhatunk.


Az ajándékboltokban mindenütt kínálják a szép, piros mintás hímzéseket, amik terítőket, párnákat és ruhaneműket díszítenek. Urak részére frappáns meglepetés lehet az itt vásárolt nyakkendő, hiszen ennek divatját a horvátok terjesztették el az egész világon.


Kisebb értékű figyelmesség az illatos növényekkel töltött kis zacskó vagy szelence, amit a leggyakrabban a Hvar-szigeti levendulával töltenek meg. A gyógynövényeket előszeretettel használják a különböző alkoholos párlatok ízesítésére is. A tengerparton az Adria csigáinak és kagylóinak legszélesebb választékát kínálják a helybeliek.

Nyaralás Pula - Praktikus tanácsok
 

Beutazás:

Horvátországba érvényes útlevéllel vagy személyi igazolvánnyal is lehet utazni. 14 év alatti gyermeknek is szükséges valamely úti okmány. A Schengeni egyezménynek köszönhetően nincs határellenőrzés.

Közlekedés

Utazás autóval:

A Horvátországba való belépéshez a kocsi papírok mellett a nemzetközi biztosítás zöld kártyájára is szükség van, ezt a határon ellenőrzik. A magyarországinál jóval sűrűbb a rendőri ellenőrzés. Benzinkutakat az ország bármely részén találunk, legfeljebb 30 – 40 km-enként. A nagy kutak többsége non-stop nyitva tart.

Az autópályák mindenütt fizetősek.

Útvonal : M3 autópálya-Budapest-M7 autópálya-Letenye – E65 – Gorican – Zágráb – Karlovac – Fiume - Pula

Autópályadíjak:

  • Gorican – Zagreb 42 kuna

  • Zagreb – Rijeka 70 kuna

  • Rijeka – Pula 51 kuna

Üzemanyagárak:

95-ös benzin

diesel

Ausztria

1,35 euro/liter

1,33 euro/liter

Szlovénia

1,45 euro/liter

1,32 euro/liter

Olaszország

1,76 euro/liter

1,67 euro/liter

Sebességhatárok: 50km /óra településen belül, 90 km/óra országúton, 130 km/óra autópályán

Pénzbírság:

Előfordulhat, hogy valamilyen szabálytalanság miatt pénzbüntetés megfizetésére kötelezik a magyar állampolgárt. A szabálysértés elkövetőjének útlevelét a rendőrség bevonja, azt 72 óráig, illetve a szabálysértési eljárás befejezéséig visszatartja.

Biztonság, közbiztonság szempontjából leginkább kockázatos területek, országrészek:

A horvát rendőrség magyar mobiltelefonról elérhető tárcsázva a +385 192 telefonszámon. A fent felsorolt többi telefonszám kizárólag horvát vezetékes vagy mobiltelefonról hívható, előhívók nélkül.

Utazás busszal: irodánk autóbuszos programokat is szervez az Adria tengerpartra, ajánlatainkat itt találja: http://adriaholiday.hu/tengerparti-udulesek

Utazás vasúttal: www.mav.hu

Biztosítás:

ritkán jut eszünkbe mennyibe kerül egy kényszerű orvosi ellátás vagy külföldi kórházi kezelés egy váratlan betegség ill. baleset kapcsán Rendkívül lényeges és hasznos, hogy a beutazók utasbiztosítást kössenek az utazás teljes időtartamára.

részletek: http://adriaholiday.hu/utasbiztositas

Borravaló, szerviz díj

borravalóadással kapcsolatos szokások megegyeznek az itthoniakkal – az étlapon feltüntetett árak már tartalmazzák a szervízdíjat – így nem kell azon gondolkodnunk mennyi lenne a méltányos borravaló összege. Azok a vendéglátóhelyek, ahol a borravaló nincs beépítve az árba, külön feltüntetik ezt étlapjukon. Ebben az esetben a számlákat felfele szokás kerekíteni, nem divat a visszajáró aprót az asztalon hagyni.

Tájékoztató árak:

Közért

csomagolt sajt: 35 kunától
csomagolt szalámi: 13 kunától
kenyér: 8 kunától
tej: 4 kunától
vaj: 10 kunától
üdítő: 7 kunától
paprika: 12 kunától
paradicsom: 8 kunától
kuna
sör (1l): 12 kunától

Étterem

csevapi: 50-60-70 kuna
raznjici: 60-70-80 kuna
rántott tintahal: 60-70-80 kuna
grill mix: 70-80-90 kuna
pizza: 35-60 kuna
saláta: 12-15 kuna
kávé: 8-15 kuna
cappuccino / hosszú kávé: 10-12-15
sör (0,5): 15-20 kuna
üdítő (0,2): 12-15 kuna
ásványvíz (0,5): 10-12-15 kuna

Fizetőeszköz:

Pénz: 
kuna / kuna = 100 lipa/.

 Az ország bár az Európai Unio része, fizetőeszközének meghagyta a horvát kuna-t és váltópénzét a lipa-t. Ettől függetlenül a turistaövezetekben lehetőség van euro-val való fizetésre is. Bár bankokban, turisztikai információs pontokon és valutaváltókban egyaránt van lehetőség pénzváltásra (így nem kell félnünk, ha esetleg elfogyna a pénzünk a nyaralás során), mégis inkább az itthoni pénzváltás a javasolt, mivel horvát területen már magasabb árfolyamon történik a váltás.
 


Kórház

Zagrebačka 30, 52100, Pula, Horvátország

+385 52 376 000

Fogorvosok szájsebészek

Istarska ul. 19, 52100, Pula, Horvátország

+385 52 223 860

Sv.Felicite 5A, 52100, Pula, Horvátország

+385 52 353 720

Koparska ul. 18, 52100, Pula, Horvátország

+385 91 565 8273

Gyógyszertárak

 Trg I. Istarske brigade 5, 52100, Pula, Horvátország

Matka Laginje 1, 52100, Pula, Horvátország

Laginjina ul. 1, 52100, Pula, Horvátország

Ul. Ljudevita Posavskog 11, 52100, Pula, Horvátország

Állatorvosok

Ul. Dinka Trinajstića 1, 52100, Pula, Horvátország

+385 52 541 590

Ivana Kukuljevića 16, 52100, Pula, Horvátország

+385 52 540 391

Segélykérés Pula-i nyaralás alatt

Segélykérés az Európában egységes telefonszámon is lehetséges (rendőrség, tűzoltók, mentők): 112

Horvátországi telefonszámok: Rendőrség: +385 192, Tűzoltóság: +385 193, Mentők, orvosi ügyelet: +385 194

 Hegyi mentők: +385 1 4821 049

- A nyári szezon idején, horvát nyelven is beszélő magyar konzul áll a magyar állampolgárok rendelkezésére Splitben. A Splitben dolgozó diplomata konzuli kerülete négy megyére terjed ki: Zadar, Šibenik-Knin, Split-Dalmát és Dubrovnik-Neretva megyére. A konzuli segítségre szoruló magyar állampolgárok a kihelyezett konzult az alábbi telefonszámokon tudják elérni:


Mobil: +385 99 558 5555

Fax: +385 21 385 902


Horvátország más területeiről a nyári időszakba továbbra is a Zágrábi Magyar Nagykövetség Konzuli Osztályát (Pantovčak 255-257.) kereshetik azok, akik úti okmányuk eltűnése vagy más problémák miatt segítségre szorulnak. A Zágrábi Nagykövetség a nap huszonnégy órájában elérhető a +385 1 4890-906-os telefonszámon.


A bajba került magyar állampolgároknak az Adria partján két tiszteletbeli konzulátuson is segítséget nyújtanak:

 

Rijeka

Riva Boduli 1.

Kedd és csütörtök 11:00 -13:00

Telefonos elérhetőség:

+385 51 213 494

+385 51 272 707

Split

Lovretska 14/1.

Munkanap 8:00- 16:00,

Telefonos elérhetőség:

+385 21 80 019

+385 21 480 020